A MAGYAR RÉGIZENEI ÉLET EMBLEMATIKUS ALAKJA
Andrejszki Judit, azaz Cicó kiemelkedő és sokoldalú egyéniség: barokk énekes, csembalista, számos ismert régizenei együttes tagja, a régizenei élet aktív résztvevője, szervezője, megszállottja.
A nemzetközi barokk énekverseny különdíjasaként Judit különös hangsúlyt fektet a magyar régizene bemutatására és megismertetésére. Fellépései mellett rendszeres mesterkurzusokat tart a világ számos pontjáról érkező tanítványoknak.
ARS POETICA
Míg sok előadó a közönség kegyeiért verseng, vagy csak az önmegvalósításra koncentrál, addig Andrejszki Judit úgy találja meg önmagát a zenében, hogy közben hallgatóságát is elvarázsolja. És nemcsak Európában: régizenei estjeivel nagy sikert aratott már az Egyesült Államokban, Indiában és Kanadában is.
ISKOLÁI
Orgona szakon végzett Lehotka Gábor orgonaművész tanítványaként.
A barokk éneklés technikáját Lengyelországban M. Bornus-Szczycinski kontratenor tanítványaként, valamint Magyarországon Lux Évánál sajátította el.
A varsói tartózkodást külföldi kurzusok követték: Ausztriában, Londonban és Hollandiában a legnevesebb tanároknál mélyítette el tudását a continuójáték és a historikus előadásmód terén.
FORMÁCIÓK
Énekese és csembalistája a számos lemezt kiadott Musica Profana régizenei együttesnek, akikkel a magyar kultúra követeiként bejárták egész Európát.
Tagja a Corvina Consort énekegyüttesnek is. Az együttes nagysikerű koncerteket adott különböző hazai és külföldi fesztiválokon (Ausztria, Lengyelország, Németország, Olaszország, Észtország, Finnország, Románia, Belgium, Kanada, Franciaország, Szlovákia stb.), lemezei számos kedvező nemzetközi kritikát és díjat kaptak (CHOC díj – 1999., 2008.; MIDEM Classical Awards nevezés – 2008., TOP10 CD’s of the Year – 2001., 2004. stb.).
Judit közreműködő – hangszeres és énekes szólistaként – Magyarország legkiemelkedőbb kamarazenei és énekegyütteseinek számos lemezén.
2009-ben a régizene felől közelített a népzene felé: műhelymunkába kezdett Sebestyén Mártával. Népdalok orgona- és csembaló-continuós kíséretével, vagy régi historikus énekek és a népzene párhuzamba állításával a két zenei kutúra rejtett összefüggéseit hozzák napvilágra. Ez a zeneileg és emberileg egyaránt inspiráló találkozás Andrejszki Judit Fontos, meghatározó vonulata pályája jelenlegi szakaszának.